Mi a meditáció?

“Meditáció? Azt jelenti, hogy nem gondolok semmire, nem? Nekem ez nem megy, mert folyton annyi gondolat kavarog a fejemben!’”

Sajnos széles körben elterjedt az a meditációval kapcsolatos félreértés, hogy a meditáció nem más, mint egy olyan mentális állapot, amikor nem gondolunk semmire. Ez a téveszme sokakat elriaszthat a meditációtól. Sokan gondolhatják, hogy ez lehetetlen és a meditáció csak a hegyekben, civilizációtól elzártan élő szerzeteseknek való. Azonban a meditáció sokkal inkább leírható akként, hogy

megfigyeljük és együtt vagyunk azzal, ami épp belső világunkban történik.

A két definíció között hatalmas a különbség! Amíg a meditációt egy gondolatmentes szellemi állapotként értelmezzük és az a célunk, hogy egy helyben üljünk és ne gondoljunk semmire, soha semmi nem lesz elég jó. Ezzel szemben ha az a célunk, hogy egyszerűen mefigyeljük azt, ami épp van és elfogadjuk úgy, ahogy épp van, a „jó” és a „nem jó” fogalmak teljesen jelentéktelenné válnak.

Meditálás közben megtapasztalhatjuk, hogy elménk felszabadul, testileg és lelkileg nyugodttá válunk.

Tudatunk kinyílík és képesek leszünk úgy látni mindent, amilyen valójában, ahelyett, hogy annak értelmeznénk a dolgokat, amit mi gondolunk róluk.

Amíg egynek hisszük magunkat és a világot a fejünkben kavargó gondolatainkkal, teljesen kiszolgáltatottak vagyunk. A meditáció rendszeres gyakorlásával képessé válunk felülemelkedni saját gondolatainkon, és ezáltal jobban megérteni saját magunkat és a körülöttünk lévő világot.

Hogyan változtatja meg gondolkodásmódunkat, ha egy helyben csendben ülünk és lélegzetünket figyeljük?

Meditálás közben figyelmünket a külső környezetünk helyett befelé, belső világunkra irányítjuk. Nem próbáljuk többé lekötni figyelmünket külső dolgokkal, ehelyett csak leülünk saját magunkkal egy időre. Életünk során nagyrészt (vagy állandóan) a külsőségekkel vagyunk elfoglalva, mint például külső megjelenésünk, társasági élet, különféle szórakozási lehetőségek vagy a munkánk. Azonban legalább ugyanilyen fontos, hogy elég figyelmet szenteljünk belső világunk építésére is, mivel

belső világunkon keresztül érzékelünk mindent magunk körül.

Első hallásra mindez talán túlságosan filozofikusan hangzik, de a következő egyszerű példán keresztül nagyon jól szemléltethető. Amikor rosszkedvűen ébredünk vagy valami frusztrál bennünket, mindent negatívan látunk magunk körül. Ezzel szemben ha jól érezzük magunkat a bőrünkben vagy épp valami nagyon jó hírt kaptunk semmi sem tud zavarni.

Naponta több ezer gondolat születik a fejünkben! Ezek között vannak inspirálóak és borzalmasak, jelentősek és aprók, indulat vagy szeretet által vezéreltek… Bármi is van épp a fejünkben fontos tudatában lenni, hogy mi nem vagyunk egyek a gondolatainkkal. Annak ellenére sem, ha sokszor ezek a gondolatok olyannyira meghatározzák mindennapi életünket. A meditáció segít lecsendesíteni ezeket az állandóan kavargó gondolatokat és általa mi leszünk azok, akik kontrollálják a gondolatainkat, nem pedig fordítva.

A meditáció ereje abban rejlik, hogy rendszeres gyakorlásával egyre tudatosabbá válunk saját magunkkal kapcsolatban és nyugodtak, kiegyensúlyozottak maradunk a külső körülményektől függetlenül.

A meditáció során belső lelki világunkra koncentrálunk, ahol megtalálhatjuk valódi önmagunkat ahelyett, hogy a külsőségekből próbálnánk identitást kovácsolni. Meditálás közben a kényszeres gondolkodás helyett tudatosan testünk ellazítására és légzésünkre fókuszálunk. Gondolataink ugyanúgy jelen lehetnek, viszont mi figyelmünket folyamatosan légzésünkön és testünk ellazításán tartjuk. Ezen a folyamaton keresztül megtanulunk egy dologra összpontosítani és javul a koncentrációs képességünk.

A meditáción keresztül megtanuljuk, hogyan lélegezzünk helyesen, amely szintén nyugtató hatással van testünkre és elménkre. A meditáció bárki által elsajátítható és mindenki számára hasznos. Amellett, hogy általa jobban kapcsolatba kerülhetünk spirituális részünkkel, praktikus haszna, hogy stabil, kiegyensúlyozott személyiségekként mindennapi tevékenységeinkben is jobban tudunk teljesíteni.

Meditáció a Harmónia Tai Chi Retreatben

A Harmónia Tai Chi Retreat programjában nagy hangsúlyt fektetünk a meditációra. Habár a meditáció egy egyéni tevékenység és személyes tanulási folyamat, a megfelelő környezet és a szakszerű instrukciók elősegítik, hogy minél intenzívebben megtapasztalhasd a meditálás élményét.

A Harmónia Tai Chi Retreatben egy

meditációban jártas, tapasztalt oktató vezetésével gyönyörű, békés természeti környezetben

gyakorolhatod a meditálást. A szokványos meditáció mellett az ősi kínai Qigong meditációs technikáit is alkalmazzuk. Bővebb információ a Qigongról és arról, hogyan kapcsolódik a meditációhoz itt olvasható.